NAKONSZIPÁN

Nakonszipánba vágytam mindig én,

Hol  jókedv s vidámság az  egekig ér.

Nem dolgozik senki, mindenki henyél,

A tunya lustaság zsigereinkben él.

Odavágyom, hol fán terem a kenyér,

Hol sima és nem kérges a tenyér.

A szeretkezés és a libidó csúcsra jár,

Minden férfire naponta öt nő vár.

Nakonszipánban foszlós a kalács,

Minden nő mellé jár egy jó tanács.

Vigyázz a nővel, mert besttye lélek mind,

Ha rossz nőre teszel , vállalod a kínt.

Türelem agybajt terem

Minek is írjak én a türelemről, amikor minden nap totál ki vagyok purcanva a türelmetlenségtől és az idegességtől? Hogyan mondjam el, hogy pattanásig feszülnek már az idegeim, és eszeveszetten száguldozik a vér az agyam tekervényei között lüktető erekben? Hogy felrobbant, kihasít, őrületbe kerget az a dolog, amit hétköznapi életnek hívok? Miért nincs egy nyugodt percem? Vagy ha van – mert akadna, ha csinálnék – állandóan belekontárkodik a másik énem, ott kujtorog a szemem előtt, és üvöltve, harsogva, ordítva figyelmeztet a kötelességeimre.

Ház? Nem, doboz!

Minden a tetőüggyel kezdődött. Ha az nem lett volna, talán sosem hasít belénk a felismerés, hogy mindenáron el kell költözni a dobozból. A blokkból. Az emberölő, lélektelen tömbházból. Már már háborús övezetből. Abból a létformából, ahonnan nem lehet többé tisztán, emberségesen kikeveredni. Mindösszesen csak azért, mert felemészti az ember türelmét, igazát, méltóságát. Mert ezek a hatalmas betontömbök pofátlanul idetolakodtak a szép kis kertes magánházak helyére.

Életem.

Akkor, amikor a szegénység mocsarában a sok hozzám hasonló kis szegény barátommal a hatalmas ártéri réteken barangoltunk, s elfáradva, a rét illatos lekaszált füvén hanyattvágva magunkat, a bárányfelhőket bámultuk, sokszor elképzeltem magamban: „Istenem ott a mennyországban micsoda gazdagság van, jólét...” S láttam magamat, amint csokoládét majszolva szép ruhákban hintázok önfeledten...Ez volt az elképzelésem a gazdagságról.

Lezárult a szavazás a Smith írói körön! 

Az eredmények a következők:

3. helyezett: NINCS

2. helyezett: BÖKÖS BORBÁLA, VINKLER JÓZSEFNÉ, NY.F. VIRÁG  1-1 szavazattal

1. helyezett: STELLA MAY   4 szavazattal

Mindenkinek szívből gratulálok!

A nyertes műveket megtaláljátok itt a hírekben, az e-oklevelekkel együtt!

Stella May : Hívatlan látogató



Három ember.
Három történet.
Három hely.
Ugyanabban az időben. 
A Hívatlan Látogatók ideje ez.



Észak-magyarországi kis falucska, Ódon utca 14.



Kellemes, meleg nyári délután. Olga néni nagy gonddal masszírozza fájós lábát, hátha sikerül ezzel némileg enyhíteni a kínjain.
- Jaj Béla, halkítsd már le azt az átkozott tévét!

Bökös Borbála: Hívatlan látogató.


Hasogat a fejem és aludni próbálok. Kint óriási vihar tombol, s lehet hogy a hangos villámcsapások miatt is fájdult meg a fejem. Csak egy kicsit szundítok, utána jobban megy majd a munka. De kopognak. Erőszakosan, durván. Lapítok egy ideig, de nem megy el a rohadék. Akárki is az, tudja hogy otthon vagyok. Kikászálódok az ágyból és ajtót nyitok.

Ny. F. Virág: Hívatlan látogató


Benji hívatlanul, egy sötét téli estén lépett az életünkbe mókás kis alakjával. Épp kimentem, hogy behívjam utolsó esti sétájáról Sharont, a perzsakeverék cicánkat. Az est homályában egy kis alakot láttam gubbasztani a kertben, de nem tudtam pontosan kivenni, hogy vajon egy macska, vagy mi is lehet az. Ahogy közelebb hajoltam, és a szememet meresztgettem, egy borzas alak körvonalait láttam, arca közepén egy nagy, sötét folttal.

Vinkler Józsefné - Hívatlan látogató

Mikor azt hittem nekem
már nem jár semmi jó
váratlanul meglepett
egy hívatlan látogató

Nem kérdezte, vártam vagy nem
vagy, hogy éppen rosszkor jött?
Nem szólt semmit, se jót, se rosszat
csak némán belém költözött.

Megváltoztatta kedvemet
a szemem furcsa fénnyel ragyogott
egyszer csak rózsaszínben kezdtem
látni az egész világot.

A sok felhő eltűnt az égről
a nap fényesebben ragyogott
repültem, szálltam a széllel
magamhoz öleltem a világot.

Másnap reggel az energiakristályokkal bíbelődött. Csak tötyögött ide-oda, piszmogott ezzel-azzal. Lassan ölte az időt. A kicsi tüzes tekintete a hátába fúródott, és Bartos csak krákogott rá. Nem szóltak egy szót sem de mindketten érezték a feszültséget. Azt ,hogy ma lesz a napja. Aztán ,egyszercsak határozott. Felfegyverkezett és megindult a hajóhoz. A lány szorosan mellette, Bartos tudta hogy ebből most nem hagyhatja ki, nem tudja magáról lerázni. Nyugtalanul lépegetett, nem sok kedve volt az egészhez, de tudta hogy egyedül sehová sem jutnak a hajó építésében.