A

                          J

                    G

              N

        A

   H

a folyópartnak a házakhoz száll

a dombokra száll

                         A

                     J

                 R

              ĺ

          S

      L

  E

bánatát. Hüppögve, könnyezve, zokogva

panaszkodja:

megölnek engem s fáimat!

               Janó

Amikor még kicsi voltam, nem ilyen nagy felnőtt,
egyszer azon gondolkoztam hogy lesznek a felhők.
Lefeküdtem kinn a réten, puha moha-ágyra,
s bámultam az égi plafont, válaszokra vágyva.

Hát ahogy ott nézelődöm, képzelődöm erről,
mellémhuppant egy kisember, egyenesen fentről.
Nem is ember, érdekes volt, tán inkább egy manó,
égszíkék volt, csillagszemmel, úgy hívták hogy Janó.
Kézen fogott, s felrepített magával a légbe,
megmutatta hogyan festik ott az eget kékre.

Egy az Isten,
egy a nép,
messzebb jut
ki nagyot lép.

Egy a létünk,
egy a hon,
együtt élünk
itt vakon.

Együgyűnek
születtünk,
borul az ég
felettünk.

Szegény ez a
kis ország,
egyfolytában
kifosztják.

Ne bántson a
zűrzavar,
van még egy-egy
hű magyar.

Mindegyikük
nagyot lép,
meglátjátok
egyszer még.

Egyet gondol
fellázad,
itt hagyja a
hazánkat.

Fejét vesztve
menekül,
s itt maradunk...
egyedül.

"- Ne hagyj itt! Ne menj el!" - kiáltott a lány,

s sűrű, fájó könnyek peregtek le arcán.

"- Maradj velem kérlek! Legyél most erős!" -

bár szívében tudta, lejárt az idő.

Nézte szerelmének, halovány arcát,

hallotta utolsó, halk sóhajtását.

"- Ó ha tehetném, meggyógyítanálak,

szívem szerelmével visszatartanálak."

De már nem tudott segíteni rajta,

elrabolta tőle a halál angyala.

Olyan messze, távol vitte el magával...

Ő pedig kűzködhet a kínzó magánnyal.

Kinézek az ablakon, csendesen merengek,

az élet nagy dolgait, vajon mért nem érthetem?

Mért nem tudom miért van, miért létezik,

mért nem értem érzésem, ezt a képzelgést?

Valahol a távolban boldogan nevetnek,

biztos tudják céljukat, miért teremtek.

Megtudom e valaha, miért az életem,

felfoghatom ép ésszel, mit ember nem érthet?

Kinézek az ablakon, az eső hull alá,

nem értem e körforgást, az élet folyamát.

Súlyos cseppek születnek, majd létük véget ér,

de számukra van még kezdés, egy új esély.