Részlet Rúth emír keleti utazó gyógyitómágus naplójából.

…Kerek négy napig élveztük Heródes vendégszeretetét. Azért csak négy napig, mert négy nap múlva indult egy futárposta, mellyel biztonságosan tudtunk a római hadiúton át két nap alatt a trogloditák földjére visszajutni. Így aztán fegyveres kíséret mellett rengeteg kinccsel, csecsebecsékkel megrakodva tértünk haza Umma és immár az én házamba, azaz troglodita-barlangjába. Az elutazásig még történt egy s más. A királyi palotában igen szíves vendéglátásban volt részünk. Külön lakosztályt nyitottak számunkra, s míg Umy ifjú arájával, én kis szerecsen apródommal osztottam meg baldachinos ágyamat. Első nap végigjártam Dávid király hatalmas palotájának félig romos épületegyüttesét. A hatalmas védművek, épületmaradványok s a rájuk felépített modern királyi palota csodálatos összhangban állt egymással.

Minden márvánnyal volt borítva. A mennyezeteken, kocsikerékszerű kandelábereken fáklyák voltak belógatva a térbe, így világították meg a hajdan fényárban úszó palotabelsőt. A fôudvarmester elmondta, hogy Dávid király idejében valamilyen szerkezettel a frigyládából energiát vezettek a mennyezet alabástrom borítása mögé, s kékes fénnyel világították be a termeket. Sajnos, a frigyláda elromlott, 800 - 1000 éve is van már, hogy lepecsételték, és a kincstárban őrzik az óta is. Eredeti helyéről kivették, s díszládában helyezték el. Csak a főpap jelenlétében lehet megtekinteni.

Nagyon furdalta az oldalamat a kíváncsiság, és elhatároztam, hogy megszerzem Heródes hozzájárulását a frigyláda megtekintéséhez. Így is történt. A második napon vizsgáltam meg a depressziós, pánikrohamban fetrengő királyt. Azonnal hipnózisba vittem, megváltoztattam a tudatalattiját. Kiütöttem belőle bűnös múltjának kínzó, önmarcangoló emlékeit. Pozitív energiával töltöttem fel tudatos tudatát. A hipnózisból visszahozva mintha kicserélték volna. Egy derűs, mosolygós, délceg ereje teljében lévő férfi állt előttünk. A trónállóknak leesett az álla a csodálkozástól. „Csodát tett! Mágus, varázsló!” ordították sírva, és szakállaikat tépdesték uruk gyógyulásának örömére. Heródes ruganyos léptekkel trónusához lépett, elhelyezkedett benne és megelégedetten így szólt hozzám. –Kérjél bármit nagy varázsló, kérésed parancs számunkra! –A frigyládát szeretném megtekinteni nagy jó uram!– a király elkomorodott kérésem hallatán, de nem visszakozhatott, mert akkor tekintélye szenvedne csorbát. Azért, hogy a szentség ilyetén megsértését egészében ne vállalja magára, azonnal hívatta Kajafás főpapot, s megkérdezte tőle, van-e akadálya annak, hogy megtekintsem a frigyládát.

A főpap ellenkezett. Elvörösödve rázta fejét, s nem akart engedni. Végül is azzal állt elô, hogy tisztátlanok nem láthatják a frigyládát, mert szentségtörést idézne elő, s nagy veszedelmet hozna az országra. Heródes látta arcomon a szomorúságot, és megkérdezte Kajafást, van-e valamilyen megoldás arra, hogy mégis láthassam a frigyládát, de a szentség se szenvedjen kárt. Kajafás gondolkodott, majd kivágta: – Körül kell metélni, s fel kell avatni! Tiszteletbeli zsidóvá, kell fogadni! Úgy mintha most született volna! – mondta, s kajánul figyelte reagálásomat. Én meghökkentem ekkora pimaszság láttán, de megadtam magamat, hiszen a kíváncsiságom nagyobb volt annál, hogy vállaljam a tortúrát. Így tehát beleegyeztem a zártkörben végzett szertartásba. Kajafás hivatta a saktert.

A sahter kihúzta övében tartott szent, élesre fent kését, s a tűzbe tartva felizzította, majd ott helyben, tanúk előtt lenyisszantotta legféltettebb szervem előbőrét. Így lettem a cél érdekében hithű zsidó. A király tüzes ciprusi borral fogadott be népe táborába. Most aztán szabaddá vált az út a frigyládához. Kajafás hivatta a kincstárnokot s a főudvarmestert, a király és a főpap társaságában lementünk a kincstárba. Ennek a három embernek a kulcsai kellettek a kincstár kinyitásához. Miután kinyitották a kincstár ajtaját, ők kinn maradtak, s a kincstárnokkal kettesben 10 percre beléphettem a kincstárba. A kincsekre nem volt időm, egyenesen a díszemelvényen elhelyezett hatalmas szekér nagyságú aranyveretes ládához siettem.

A kincstárnok letörte a pecsétet, s feltárult előttem a frigyláda. A frigyláda nem tartalmazott mást, mint egy aranypiramist, amelynek a csúcsa ki volt fúrva. A kincstárnok felemelte a piramist tartó lapjáról, s beláthattam belsejébe. A piramis belsejében egy három perdületű Mőbiusz tekercs volt, cérnaszigetelésű huzalból megtekercselve. A Mőbiusztekercs közepe egy szürke henger alakú mágneslapot tartalmazott. A mágnesszerű anyagból készült henger hatalmas energiát sugárzott ki magából. – Ez hát a titok – konstatáltam.

A frigyláda, melyet Mózes kapott Úrtól, egy frekvenciagenerátor. És a visszacsatoló elem nem más, mint a hiányzó arany Ankh-kereszt lehetett valamikor. Rögtön rá is kérdeztem. – És a csúcsba fúrt lyukban mi volt? – Ó, abban uram a teremtő tudat kulcsa, az arany Ankh-kereszt volt, amit Dávid halála után elloptak, s Egyiptomba vittek. Most a fáraók szent ereklyéje. – Értem, s az óta van lepecsételve a frigyláda? – Igen, uram, a frigyláda kulcsa idegen kézbe került, s így varázsereje is megszűnt.

Többé nem adott fényt. Izraelre a nagy király halálával sötétség és testvérháború borult. Júdea ege elsötétedett, és ezer éve várjuk a hajnal pirkadását. – Ha visszakerülne a kereszt, akkor a frigyláda is újra működne? – Azt nem hiszem uram. A világítás eszközei elkallódtak. A régi palota tönkrement. Ha működne is a frigyláda, nem tudnánk mit kezdeni vele. Így hát egy maradt: bálványként imádjuk és tiszteljük, mint a nagy Dávidról ránk maradt örökséget. Nincs mit tennünk! – tárta szét tehetetlenül karjait a kincstárnok, majd újra lepecsételve a frigyládát, kivezetett a teremből. Elég volt látnom a szituációt, s máris felmértem a helyzetet. Az Ankh-kereszt nem szolgált mást, mint a csúcsenergia visszacsatolását.

Ha tehát a király, a titok tudója be akarta indítani a generátort, csak bedugta az Ankh-keresztet, s a kapcsolat létrejött. Kigyúlt a fény. Így lehetett hatalmas energia-kisüléseket létrehozni, s a népet isteni erővel sakkban tartani. Íme, hát a titok nyitja. A szürke henger meg nem más, mint a mágneses uránérc. Isteni (tachion) energiát sugároz, s a Mőbiusz tekercsben fenntartja az indukált mágnesáramot. Ilyen egyszerű az egész. Megnyugodtam, s bíborfurulyám megcsonkolását sem bánva lezártam a kérdést: a piramis-energiát ősidők óta használta az ember, de csak a beavatottak: a főpapok tudták a titkot. Hiányzott azonban még egy láncszem: vajon milyen célt szolgáltak a hatalmas kőpiramisok?

Erre kellett megkapnom a választ, s a négy nap leteltével ezért siettem vissza az esszéniánusokhoz. A gépházba kellett bejutnom, hogy az összefüggéseket megtaláljam. A vendégség letelte után pompás lakomát adott számomra a király, s mint az elején említettem, díszes kísérettel indította útnak kis karavánunkat. ..