Szeretettel köszöntelek a Fanatikus írók klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Fanatikus írók klubja vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Fanatikus írók klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Fanatikus írók klubja vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Fanatikus írók klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Fanatikus írók klubja vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Fanatikus írók klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Fanatikus írók klubja vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
Milyen gyönyörű idő volt, mikor
aznap felébredtem. Sosem felejtem el, ahogy kinyitottam a szememet,
apró pillék játszadoztak az ágyam körül. Olyan volt, mint valami álom,
pedig csak a takarómról szállt fel néhány icike-picike pihe. De már
akkor, abban a percben éreztem, hogy valami történni fog, valami, ami
csodás és lélegzetelállító.
Miután felöltöztem, és reggelizni mentem,
még az étvágyam is szokatlanul jó volt. Nem is értettem, hogy lehet ez a
nap ennyire varázslatos, hogy mindent szépnek, és tökéletesen jónak
látok.
Tudtam, még hátra van valami, bár fogalmam sem volt, hogy
micsoda. De éreztem, minden porcikámban éreztem, hogy a mai nap, merőben
más.
Mikor végeztem a reggelivel, elhatároztam, hogy futni megyek.
Bár nem volt szokásom, de a nap, és a friss levegő ma úgy hívogatott,
hogy képtelen voltam ellenállni neki. Sőt! Kimondottan késztetést
éreztem, hogy megtegyem. Ezért a szobámban felvettem egy melegítőt, és
széles mosollyal a számon mentem ki az ajtón, egyenesen a csodás
napsütésbe. Beszívtam a friss levegő mámoros illatát, és lassan, mint
egy régi akadozó felvétel, kocogni kezdtem. Eleinte inkább gyors sétának
mondanám, de aztán felvettem a saját ritmusomat. Jó volt így, nagyon
jó. Nézve az elsuhanó fákat, bokrokat, a játszadozó gyerekeket, a sétáló
embereket, az ugató kutyákat, a csodás tavaszt.
Úgy gondoltam, hogy
teszek egy kört a ház körül, és így a következő sarkon jobbra fordulok.
Még az sem lohasztott le, hogy sokan úgy néztek rám, mintha meghibbantam
volna, hiszen sem a szomszédaim, sem az ismerőseim nem láttak talán még
sosem futni, és főleg nem ilyen jó kedvűen De odaköszöntem mindenkinek,
és nem is foglalkoztam holmi megjegyzésekkel, tátott szájakkal.
A
sarkon befordulva, azonban nem figyeltem eléggé, és nekiütköztem
valakinek, vagy valaminek. Abban a pillanatban nem is tudtam, csak az
ütést érzékeltem, és azt, hogy hirtelen meg kellett állnom, és a fejemet
fognom, hogy talán így enyhíthetem a lüktető fájdalmat amit az ütéközés
okozott.
Amint már tisztán tudtam magamról, és a körülöttem lévő
világot is érzékeltem,felpillantottam, és megláttam a megállásra
kényszerítésem okát.
Amint felnéztem, a szám tátva maradt, és a
fejem lüktetése átköltözött a szívembe. De ott olyan heves dobogásba
kezdett, hogy azt hittem nem csak a környék, de az egész ország hallja.
És ha mindez nem lett volna elég, a torkom úgy kiszáradt, hogy
egyszerűen képtelen voltam megszólalni.
Ha kívülről néztem volna
önmagam, talán még nevetőgörcsöt is kapok, ám csak azzal voltam
elfoglalva, hogy valahogy kipréseljek, elrebegjek egy bocsánatkérést. És
mikor végre ki tudtam nyögni néhány szót, olyan idétlennek éreztem,
mintha nem is fiatal nő, hanem egy kisgyermek lennék.
A férfi, aki
rosszalló tekintettel meredt rám, vágott egy különös grimaszt, és
közölte velem, hogy semmi baj sincs, bár máskor jobban is figyelhetnék.
Az
arca, a tekintete... régóta szerettem volna már élőben is látni, hiszen
a legtöbb filmjét már vagy egy tucatszor láttam. Csodás, ragyogóan kék
szemei elbűvöltek már rögtön az első pillanatban, mikor a tévében
vetítették a filmjét, és én a képernyőre tapadva, még megszólalni sem
bírtam a döbbenettől. Úgy, ahogy most sem. Hiszen testközelben, sőt,
talán még ennél is közelebb voltam hozzá egy ütközés erejéig.
Alaposan
végignéztem rajta, és meg kellett állapítanom, hogy ha lehet, még jobb
képű, még elegánsabb volt, mint a tévében. Sőt, a haja,még fényesebben,
még ragyogóbban csillogott, és izmos, erős vállát kihangsúlyozta fekete
pólója. Nem csoda, hogy nem csak megszólalni, de mozdulni is képtelen
voltam. Ám ekkor ridegen, szinte elutasítóan szólalt meg, valami
különösen ordenálé hangon, amitől kissé össze is rezzentem. Azt
parancsolta, és szó szerint parancsolta, hogy azonnal álljak el az
útjából, mert nagyon siet.
Megdöbbentem, de a plátói szerelem még
mélyen ott égett a szívemben. Lassan sikerült azonban észhez térnem, és
félre álltam, hogy el tudjon menni mellettem a sarkon parkoló kocsihoz,
amibe unottan, és dühös pillantással szállt be.
Kissé csalódottan
néztem utána, és vártam. Magam sem tudom mire, de képtelen voltam
elhinni, hogy kedvenc sztárom ilyen ellenséges, ilyen... hétköznapinak
nem mondható arrogáns, fennhéjázós...
Ekkor döbbentem rá, hogy nem is
ismerem, miért gondolok róla bármit is. Tudtam, mindezt csak a lelkem
kényszeríti ki belőlem. A lelkem, ami eddig rajongott, és most csak
ridegséget kapott. De tisztában voltam vele, hogy jogom akkor sincs
haragudni, hiszen a sztár is ember, a maga esendő, egyedi módján.
És
mielőtt felocsúdhattam volna a történtekből, ugyanabból az irányból egy
másik, ismeretlen férfi lépett oda hozzám. Nem is vettem észre, csak
mikor megszólalt mellettem.
- Ne is törődj vele! Gyakran van rossz napja mostanában. Csak azért olyan mogorva.
Ránéztem
az ismeretlenre, és próbáltam felidézni az arcát, a testalkatát, a
tekintetét, de képtelen voltam. Számomra ő, teljesen idegen volt. Még
csak fogalmam sem volt róla, hogy ki lehet. Vettem hát egy mély levegőt,
és próbáltam mosolyogni, hogy ne tűnjek túl csalódottnak. Majd kezemmel
legyintettem, és közöltem, hogy nem számít. Persze nem egészen így
gondoltam, de ez a saját magánügyem volt, és nem hittem, hogy egy
ismeretlennek köze lenne hozzá. Ám amint kedvencem ránk nézett, és
dühödten intett felénk, tudtam, hogy az a jelzés nyilván nem nekem szól.
Ezért a férfire néztem, és megpróbáltam a lehető leglehengerlőbb
mosolyomat felvenni.
- Úgy látom türelmetlen - szólaltam meg zavartan.
- Ő? Mindig az - nyugtázta a férfi, és úgy tűnt, hogy egyáltalán nem siet. Még a kezeit is zsebre dugta, és úgy mért végig.
Először
próbáltam nem foglalkozni átható pillantásával, de amikor észrevettem,
hogy esze ágában sincs abbahagyni, már igazán elpirultam. Lopva én is
átmustráltam, és bár nem volt olyannyira izmos, és edzett, mégis áradt
belőle a férfiasság. Sötétbarna haja fiatalosan rövidre volt vágva,
fehér inge ujja könyékig feltűrve, öltönynadrágja láthatólag egyedileg
szabott, mégis laza, és lehengerlő. Az arca... az arca hasonlított ugyan
kedvenc sztároméra, mégsem ugyanaz volt. Vonásai lágyabbak, finomabbak
voltak, és sokkal kedvesebbek is. És csak ekkor döbbentem rá, hogy míg
én egy elegáns, csinos férfit nézek, addig ő egy slampos, melegítőben
lévő, kócos fiatal nőt lát, aki most inkább hasonlított egy
takarítónőre, mint egy ifjú virágszálra.
Talán le kellett volna
sütnöm a szemem, és szégyenkezve eliszkolni, de nem tudtam. A férfi
tekintete olyan érdeklődően meredt rám, hogy kíváncsi voltam, mi
foghatta meg bennem ennyire. Kicsit oldalra hajtottam a fejemet, és úgy
pislogtam rá. Ő ekkor elmosolyodott, ám mielőtt megszólalhatott volna, a
kocsi éles dudája törte meg a közénk beállni készülő varázst. Mert,
hogy reméltem, az lesz. Olyan régóta vártam már a nagy találkozást a
nagy Ő-vel, hogy folyton azt képzeltem, a következő sarkon ráakadok.
Most is épp egy sarkon álltam, és miért ne lehetett volna ez a
megfelelő?
A férfi felsóhajtott, és nem törődve a kocsi dudájának
harsogó hangjával, egyik kezét felemelve kivett az inge zsebéből egy
papírt, meg egy tollat, és felfirkantva valamit, a cetlit átnyújtotta
nekem.
- Amiért ez a kis incidens ért, az ütközés és... az a nem túl
kedves hangnem, szeretnélek meghívni. Este lesz itt egy kis baráti
összejövetel, a bátyám születésnapját ünnepeljük. Nem leszünk sokan, de
biztos jó lesz.
Amikor elvettem a papírt, csak akkor fedeztem fel,
hogy az valójában egy névjegy, és a hátulján egy helyi cím van felírva.
Na most estem csak igazán zavarba, hiszen ez egy zárkörű rendezvény
lesz, ahol nemigen volt keresnivalóm.
- Nem hiszem, hogy a bátyád
örülne neki. - motyogtam, és már készültem is, hogy visszaadjam a
névjegyet, ám a férfi olyan elbűvölően nézett rám, hogy kész voltam
elolvadni tőle. Főleg, mikor közölte, hogy egyáltalán nem az a fontos,
hogy a bátyja mit gondol, hiszen eleve ő bántott meg.
Nagyot néztem,
és szinte tátott szájjal fordultam a kocsi felé, majd vissza a
beszélgetőpartneremhez. Na igen. Most már még több hasonlóságot
észrevettem rajtuk, aminek valamiért hangot is adtam.
- Demo a bátyád?
A
férfi felnevetett, és ettől a szemei sarkában apró nevetőráncok
jelentek meg, amik kisfiússá tették az egész arcát, és mikor már
kimúlatta magát, áthatóan a szemembe nézett. Még egy kicsit közelebb is
hajolt, mintha bizalmas információt készülne elárulni.
- Igen, az. Most rossz passzban van, de hidd el, hogy ha formában van, nagyon jó vele lenni. Akkor igazán lehengerlő.
Bár
szívesen megjegyeztem volna, hogy engem kis híján le is hengerelt az
imént, mikor összeütköztünk, de úgy láttam jobbnak, ha hallgatok. Miért
rontsak el mindent egy idétlen megjegyzéssel? Helyette inkább a
névjegyet tanulmányoztam, és megnéztem a rajta álló nevet. Nem volt
nehéz kitalálnom, hogy a rajta szereplő név, nem másé, mint a velem
szemben álló férfié. "Pete" ízlelgettem a nevét, ami igazán furcsának
hatott. De próbáltam nem foglalkozni vele, hiszen a filmes világban nem
meglepő ha egynek-másnak olyan neve van, amilyet még sosem hallott
azelőtt a világ. De mégis örültem, hiszen így a beszélgetőpartneremnek
neve is lett.
- Akkor este találkozunk... remélem.
És ha a mondat
maga nem is lett volna elég, hát mindent elárult az a mosolygó, lágy,
mégis hívogató tekintet, amivel rám pillantott, mielőtt az egyre
türelmetlenebbül dudáló bátyja kocsijába beszállt volna.
A nap
még mindig melegen sütött, de már oda sem figyeltem rá, csak a távozó
kocsit néztem, ami olyan sebességgel, türelmetlenül robogott el, hogy
félő volt, még valami baleset is éri. Az utána maradó füstben magam sem
láttam már tisztán. Ahogy a névjegyre pillantottam, nem tudtam megállni,
hogy el ne mosolyodjam. Persze mindez szebb lett volna, ha maga Demo,
és nem az öccse hív el, ha kedvenc sztárom az, aki ilyen kedves hozzám,
nem Pete. De ez sem számított, hiszen, mikor reggel felkeltem, tudtam,
ez egy ragyogó nap lesz, és vár rám még valami egészen rendkívüli. És
bizonyára éppen ez volt és lesz az.
Sietve elsüllyesztettem a
névjegyet a zsebembe, és tovább folytattam, felüdítő kocogásomat. Bár a
táv maga nem volt hosszú, mégis egy örökkévalóságnak éreztem, mire haza
értem. Az ajtón belépve azonnal a telefonhoz sietve felhívhattam végre
kedves barátnőmet, hogy elújságoljam neki, mi is történt velem ma
reggel.
Helga kétkedve fogadta az elbeszélésemet, nem igen akarta
elhinni, hogy egy ilyen nagy sztárral hozott össze a sors, és még egy
meghívást is magamnak tudhatok éppen az ő bulijára. Gondoltam felajánlom
neki, hogyha ennyire kételkedik, beszkennelem a névjegyet, és a rajta
lévő címet is, és átküldöm emailben, hogy a saját szemével láthassa. Ám
ennél sokkal jobb ötletem támadt, ami nekem is nagyobb bátorságot adna. -
Gyere el velem! - ajánlottam fel neki, mire ő egy darabig megszólalni
sem bírt, majd halkan, szinte már óvatosan jegyezte meg, hogy egy zárt
körű partira, nem biztos, hogy beengedik.
Ez eszembe sem jutott, ám
még abban sem voltam biztos, hogy engem beengednek majd. Talán ezért is
akartam annyira, hogy ne egyedül kelljen mennem, hanem legyen mellettem
valaki, akiből bátorságot meríthetek. És ahogy Helgát ismertem, sokáig
nem kéreti magát, mert nem akadt fönn holmi részletkérdéseken.
Így is
volt. Drága barátnőm a következő fél órában már azon tanakodott a
telefonba, hogy mit is vegyen fel, miben mutatna a legjobban. És csak
ekkor döbbentem rá, hogy akármiben én sem mehetek. A szekrényem tartalma
viszont nem meríti ki a felsőbb tízezer igényeit, így egy ilyen bulira
sem találnék benne megfelelőt.
Sietve elköszöntem barátnőmtől,
megbeszélve, hogy hamarosan beugrik, hogy elvégezhessük még az utolsó
simításokat is magunkon a buli előtt. Majd azonnal a szekrényemhez
léptem, és szinte feltépve az ajtaját elkezdtem kidobálni belőle a
cuccaimat. Ám minél jobban a mélyén jártam, annál jobban láttam, hogy
innen ma nem fogok tudni megfelelő öltözéket választani magamnak.
Hirtelen támadt elkeseredettségemben elmentem lezuhanyozni, hogy aztán
tisztán, és már tiszta fejjel tudjak gondolkodni.
A zuhany nagyon
jót tett. Nem is gondoltam volna, de amellett, hogy tiszta lettem, még
fel is frissültem tőle. Persze tisztán gondolkodni így sem nagyon
tudtam, de abban a percben ez nem is számított. De amint kiléptem a
zuhany alól, mintha ráébredtem volna, hogy a problémám még nem oldódott
meg. Ezért a szobámba lépve, magamra vettem egy világosszürke farmert és
egy rózsaszín sztreccspólót, és már készültem egy bevásárlókörútra egy
csodaszép esti viseletért. Nem akartam sokáig halogatni, hiszen nem
lehettem biztos benne, hogy az első butikban meg is találom a megfelelő
ruhát. Így amint elkészültem, kiléptem az ajtón. Ám abban a pillanatban
Helgát pillantottam meg a küszöböm előtt, amint jónéhány ruhát
egyensúlyozva a karján próbált becsengetni. Döbbenten néztem rá, de ő
csak arrébb tolt, és besietett a lakásba, egyenesen a nappaliba, ahová
szépen, vigyázva letette a holmijait.
- Minek hoztál ennyi ruhát? -
kérdeztem tőle csodálkozva, mire ő rám se hederítve felvette az egyik
csodás mélykék hosszú ruhát a stócból és elém rakta azzal, hogy
próbáljam fel. Sőt! Az összeset próbáljam fel, hogy meglássuk melyik
lesz a megfelelő. Mikor rákérdeztem, hogy mégis miért, csak nevetett.
- Tudtam, hogy nincs az alkalomhoz megfelelő öltözéked, hát hoztam.
Nem
sok választásom lévén, és így a pénztárcámat is kímélve, nekiláttam
vetkőzni, öltözni, barátnőm árgus, kritikus tekintetével övezve. Minden
ruhához fűzött valami megjegyzést, miközben már a frizurámat nézte, hogy
vajon azzal mit is lehetne kezdeni.
Azt hittem estig még rengeteg
időnk van, ám rá kellett jönnöm, hogy a sok ruha és frizurapróba miatt
az idő nagyon is gyorsan szállt. És mire ráébredtem ennek tudatára, már
odakint szürkülni kezdett.
- Mikorra kell ott lennünk? - kérdezte
Helga teljesen ártatlanul, miközben belepréselte magát egy aranyszínű
hosszú, szűk estélyibe, aminek még vállrésze sem volt.
Hirtelen
ránéztem, és próbáltam visszaidézni a névjegyen írottakat, hiába.
Olyannyira ideges voltam, hogy teljesen biztosra semmit sem voltam képes
állítani. Ezért a fürdőbe siettem, és a melegítőmben turkálva kerestem a
papírt. Csak akkor lélegeztem fel, mikor kezemmel megérintettem a
kemény névjegyet. Sietve kihúztam a zsebből, és megnéztem. Még volt két
óránk az indulásig, és akkor is még talán korán érnénk oda, tehát nem
volt ok aggodalomra e téren. Annál nagyobb a ruha terén, mert Helga
ragaszkodott hozzá, hogy egy tűzpiros, térdig érő estélyit vegyek fel,
melyet csupán egy spagettipánt tartott a vállán, és olyan mély
dekoltázsa volt, hogy ha előrehajoltam, félő volt, hogy kiesik belőle
minden, aminek nem szabadna. Vagy pont ezért találták ki ezt a ruhát?
Erre nem jöttem rá. Mindenesetre míg én hevesen tiltakoztam, addig Helga
kijelentette, hogy ha mást választok, akkor ő el sem jön velem. Így nem
maradt más, bele kellett törődnöm, hogy egész este ebben a ruhában
fogok mulatni. Már ha egyáltalán mulatni fogok.
Amint elérkezett az
idő, Helga hívott egy taxit, mert hát szerinte két ilyen csinos, ifjú
hölgy nem mászkálhat az úton védtelenül. Akkor inkább azt a pénzt, amit
ruhára költöttem volna, majd a taxisnak adjuk oda.
Így is lett. Amint
megérkezett az autó, bezártam a lakást, és barátnőmmel karöltve
beszálltunk a járműbe. Bár a kocsi nem volt éppen bizalomgerjesztő
állapotú, mégis úgy éreztem, hogy az én kedvemet még ez sem lohaszthatja
le. Hiszen egy olyan buliba vagyunk hivatalosak, ahová kevesen a mi
köreinkből. Ez adott bátorságot, hogy mosolyogni tudjak, miközben a taxi
kanyargott az utcákon át, a névjegyen lévő címig. És amint lefékezett a
sofőr egy nagyon elegáns, újonnan épített ház előtt, még a szám is
tátva maradt. Valóban ide kellett jönnünk? Hiszen ez olyan, mint ha egy
koldus lépné át a király küszöbét. De mielőtt hangot adhattam volna
észrevételemnek és kételyemnek, Helga úgy pattant ki az autóból, mint a
szélvész. Egy pillanatra ugyan megfordult a fejemben, hogy azonnal
elvitetem magam innen, amíg még a taxiban ülök, de tudtam, hogy barátnőm
ezért biztosan nagyon haragudna rám.
Így hát mély levegőt véve
kiszálltam Helga után a kocsiból, kifizettem a sofőrnek a jattot, majd
lassú, és annál ingatagabb léptekkel mentem barátnőm után a bejárathoz.
Helga
csak erre várt, és szélesen vigyorogva becsengetett az ajtón. Ha
tehettem volna, azonnal világgá futok, de ekkor barátnőm megragadta a
karomat, mintha csak sejtette volna, mi jár a fejemben.
Ebben a pillanatban az ajtó szélesre tárult, és egy ismerős, kedvesen mosolygó férfi nézett ránk.
-
Helló lányok! - üdvözölt minket Pete. Egy pillanatra úgy tűnt
elgondolkodik rajta kik is lehetünk, de aztán csak intett, hogy lépjünk
beljebb, és még azt is mondta, hogy remek este lesz, ebben biztosak
lehetünk.
Na igen. Ez nem volt kétség. Ugyanis a terembe érve, már
igen felhevült volt a hangulat. Demo a kanapén ülve iszogatott, és
nagyokat nevetett két feltűnően csinos nő társaságában. Mellettük még
néhány korabeli fiú és lány beszélgetett, kacarászott. Nem is értettem
mi a csudát keresünk itt. Ám Helga már nem figyelt rám, hanem egyre csak
úgy helyezkedett, hogy Demo közelébe jusson. Engem viszont nem vonzott
ez a fajta taktika, mert a reggeli incidens, és a most hallott harsány, ki ha én nem-es
kacaj, igazán kiábrándított kedvenc színészemből. Ezért inkább
körbenéztem valami vonzóbb társaság után. De alig fordultam meg, Pete
lágyan nevető szemei néztek vissza rám.
- Nagyon csinos vagy -
jegyezte meg kedvesen, és tekintete a dekoltázsomat pásztázta. Rögtön
oda kellett kapnom, hogy kicsit eltakarjam, mert úgy éreztem, hogy a
tekintete azonnal levetkőztet. Ettől azonnal fülig is pirultam, és még
egy köszönömöt is alig bírtam kinyögni. Pete azonban nem törődött
hirtelen támadt zavarommal, csak mosolyogva a háta mögé intett a
fejével. - Mit szólnál egy italhoz? A konyhában választhatsz kedvedre.
Bólintottam,
mivel akkora gombóc fojtogatott éppen, hogy nem bírtam megszólalni, és
elindultam vélhetőleg a konyha felé. De erről csak akkor bizonyosodtam
meg, mikor belépve felfedeztem az ismerős eszközöket, mint a tűzhely,
mosogató, mikrósütő.
Pete az asztalra mutatott, ahol nagyon sok
alkohol, és igen kevés üdítő volt található. Nem igen szoktam inni, de
úgy gondoltam, hogy feszültségoldásként egy kis pohárkával igazán nem
árthat. Ám ahogy Petere néztem, úgy döntöttem, jobb ha színjózan
maradok, mert ennek a férfinak egyre jobban csillogott a szeme, és én
egyre mélyebben elvesztem benne.
Igazán zavarba estem ettől az
átható pillantástól. Ezért inkább elvettem az asztalról egy pohár kólát,
és elfordultam, hogy megnézzem, barátnőm mit művel. Ám esélyem sem volt
a konyhából a nappaliba látni, ezért, hogy idegességemet leplezzem,
belekortyoltam az italomba. Pete ebben a percben szólalt meg, talán
azért, hogy megtörje a beállt csendet, vagy azért, mert látta a
zavaromat.
- Tényleg nagyon csinos vagy! Igazán! - és, hogy a bókja
hatásos legyen, ismét csak a vállaimat és a dekoltázsomat figyelte. -
Reggel még nem is gondoltam, hogy estére hamupipőkévé tudsz változni.
Nagyon komolyan hangzott amit mondott, mégis éreztem benne valami humoros élt, ezért ahhoz mértem feleltem neki.
- A herceg érdekében mindent!
Nem
hiszem, hogy értette, mert tisztán láttam, ahogy megrándul az arca, és
kissé komorabbá válik. Mintha a megjegyzésem bántotta volna, bár
fogalmam sem volt, miért. Így inkább ismét megpróbáltam a nappali felé
kémlelni, mikor Demo lépkedett befelé, valami különösen mámoros képpel.
Mikor meglátott engem, nem is nézett rám, csak a ruhámat pásztázta
végig, majd az asztalhoz lépve elvett két üveg sört.
- Az az
aranyruhás pipi nagyon dögös - jegyezte meg Petenek, mintha én ott sem
lennék. - Megpróbálom befűzni ma éjszakára. - És ahogy kifelé tartott az
innivalókkal, ismét végigfuttatta rajtam a tekintetét, majd
visszafordulva az öccséhez kacsintott egyet. - Látom, te sem akarsz
egyedül aludni.
A pír és a düh játszadozott bennem, hát még akkor,
mikor Demo, elmenve mellettem, belemarkolt a fenekembe. Még a szám is
tátva maradt, és egy hangot sem tudtam kinyögni, csak döbbenten és
mérgesen meredtem utána.
Tisztában voltam vele, hogy kedvenc sztárom
nem lehet egy mocskos szájú, undok... szóval egy ilyen férfi. Akkorát
csalódtam, amekkorát talán még életemben soha. Még, hogy egy éjszakára,
és, hogy én is... A szavak egyre jobban tudatosultak bennem, és ekkor
kérdőn Petere néztem. Magyarázatot vártam, hiszen amit én éreztem, az
nem csak holmi kaland volt, hanem egy románc kibontakozása. És, ha ő nem
így érez, akkor inkább azonnal el is megyek, nem bonyolódom jobban
bele, mert nem vagyok egy egyszeri lány. Na nem!
De ahogy a férfire
pillantottam, a dühöm párologni kezdett. Pete ott állt a konyhaszekrény
előtt, és lesütött szemmel próbált uralkodni magán. Majd rám nézett, és
sajnálkozó tekintettel, kezét a fekete öltönynadrágjába mélyesztve
elindult felém.
- Sajnálom! A bátyám nem úgy értette, csak nem elég józan. Azt hiszem túl sokat ivott.
Tudtam,
engem most nem Demo érdekel, mert amit ő csinálni akar, abban nem
vagyok érdekelt, de Pete véleménye, az ő hozzáállása nagyon is
számított. Ezért elővettem minden bátorságomat, megköszörültem a
torkomat, és úgy néztem fel rá. - Nem érdekel, hogy a bátyád milyen
állapotban van. Csak arra vagyok kíváncsi, hogy mi a szándékod? Miatta
hívtál ide? Mert akkor egy percig sem maradok tovább.
- Csalódtál
benne, igaz? Sokan vannak így. Bár, megpróbálom fenntartani a látszatot,
és megteszek mindent, hogy kimagyarázzam a viselkedését, de ő nem
hajlandó együttműködni.
El kellett mondanom még egyszer, mert úgy tűnt, hogy nem érti a kérdésemet. - Miért hívtál ide?
Pete
odaért elém, és egy pillanatra lehajtotta a fejét, majd felemelve a
fejét a szemembe nézve, ő is feltette a maga kérdését. - Miért jöttél
el? A bátyám miatt? Vagy miattam?
Az anyukám mindig azt mondta,
hogy egy lánynak sosem szabad elsőre vallani, és, hogy nem szép dolog a
fiúk után futni. Így szerettem volna tenni, ám rájöttem, hogy azzal,
hogy itt vagyok, ez utóbbiról le is maradtam. Ám az elsőn még javítani
akartam azzal, hogy mondok valamit, mégsem vallok színt. Ezért zavartan,
a kezeimet tördelve próbáltam állni a tekintetét, és úgy felelni. - A
reggeli incidens után, a bátyád miatt nem jöttem volna el. - Ennyi. Bár
nem mondtam sokat, de a kényes helyzettől, hirtelen a hideg kezdett
futkosni a hátamon. Megrázkódtam, és úgy éreztem egész testemben
libabőrös vagyok, míg a reagálására várok. De ennél többet akkor sem
mondhattam, mert úgy valóban én lettem volna az, aki feltárja a szívét,
az érzéseit, és ezt nem szerettem volna megtenni. Ám, így a kérdés kissé
nyitott maradt, főleg, miután Pete egy halvány mosollyal a száján
lesütötte a szemeit, majd szó nélkül kiment a konyhából.
Döbbenten
néztem utána, mert nem értettem, mivel bánthattam meg, hogy se szó, se
beszéd otthagyott. Nyeltem egyet, és próbáltam mindennek a pozitívumát
látni, már ha lett volna neki, és jobb dolgom nem lévén, az italomba
menekültem.
Néhány pillanat múlva Pete visszatért egy öltönykabáttal,
amit némán a vállamra terített, majd odaállva elém, lágyan rám
mosolyodott.
- Láttam, hogy fázol - mondta magyarázatképp, és
megfogva a kabát gallérját, még igazgatta néhány percig. A keze ott
játszadozott a vállaimnál, a nyakamnál, majd a dekoltázsom környékén, és
ebbe nem tudtam nem beleborzongani. A szívem hevesen dobogott, már-már
eszeveszett ütemben. A kezem, és az egész testem reszketett az
izgalomtól, mintha kocsonya lennék. A levegővételek, mintha nehézséget
okoznának, hiszen levegőt is alig kaptam már. Az arcom úgy piroslott,
mint az érett paradicsom, és tudtam, éreztem, most kell a szemébe néznem
olyan mélyen, olyan áthatóan, mert mindjárt jön a csók. Az érzéki,
szívet melengető, mindent összefoglaló csók.
- Hé haver! - Demo
bedugta a fejét a konyhába, és egyenesen az öccséhez beszélt - Felmegyek
azzal a kis pipivel a szobába. Menj már ki, és szórakoztasd a többieket
addig! - Majd választ sem várva, eltűnt az ajtóból.
A varázs
megtört, és már nem is láttam értelmét felpillantani, csak ha lehet, még
zavarodottabban szorongattam a kólás poharamat, és vártam, hogy Pete
tegyen, vagy mondjon valamit.
- Mondtam már, hogy néha azt kívánom,
bárcsak egyke lennék? - próbálta viccesen elütni a kissé kínos helyzetet
a férfi, majd elengedte a zekét, és elnézést kérve kifelé mutatott. -
Gyere, menjünk a többiekhez.
Tehettem volna mást is? Persze, de akkor
talán nem maradhattam volna Pete közelébe, amire egyre jobban vágytam,
így hát szó nélkül követtem a nappaliba. Gondoltam, jobb híján, majd
Helgával társalgok, míg Pete teljesíti testvéri kötelességeit, ám a
helységbe lépve, rá kellett jönnöm, hogy barátnőm nincs is a többiek
között.
Még egyszer körbenéztem, de Helgát akkor sem tudtam sehol
sem felfedezni. Gyanítottam, hogy a mellékhelység felé vette az irányt,
így vártam, hogy hamarosan végre válthatok vele néhány szót. Addig is
Petet néztem, csak hogy lefoglaljam magam.
A férfi odament a
szórakozók közé, és beszédbe elegyedett velük. Nyilván az italkínálatot
sorolhatta el, mert egyre csak a konyha felé intett. Ám abban a hangos
zenei háttérben ezt egyáltalán nem hallottam. Néhányan el is indultak a
konyhába, és kis idő múlva itallal a kezükben tértek vissza. Pete ekkor
visszafordult, és rám nézett. A szeme, mintha üzent volna, mosolygott és
tele volt.... talán szeretettel, de ezt még nem tudhattam pontosan,
hiszen még egy napja sincs, hogy megismertem. Mégis úgy éreztem, hogy
sokkal több van köztünk, na meg körülöttünk a levegőben, ahhoz, hogy ne
tegyek érte legalább egy lépést. És amikor Pete rámkacsintott, szerettem
volna hinni, hogy ő is ugyanúgy gondolja. Talán túlságos nagy
naívításra utal, de én mindig is hittem a szélsőségekben, a különös
találkozásokban, a hatalmas szerelemben. Ebben és ettől éltem igazán.
Annyira
lefoglaltak eme érzelmes gondolataim, hogy egy pillanatra el is
feledkeztem Helgáról. De amikor Demo, pár perc elteltével kissé dühösen,
ám határozottan lesétált a lépcsőn, még a szemeim is kikerekedtek. Csak
ekkor jutott el a tudatomig, hogy a férfi, mintha azt mondta volna,
hogy van egy arany ruhás lány, aki.... és ekkor pillantottam meg Helgát
olyan riadt szemekkel, amit tőle még sosem tapasztaltam. Kettőnk közül ő
volt a bátrabb, a találékonyabb, a vonzóbb, és ezekkel a
tulajdonságokkal élni is igen jól tudott. De most jobban hasonlított egy
megsebzett madárra, mint az én barátnőmre.
- Helga? - kérdeztem bizonytalanul, mikor végre odaért hozzám. Ám ő rám se nézve mormogott.
- Haza akarok menni!
Kérdeztem
mi a baj, ám nem akarta elárulni, egyre csak Demo felé pislogott, és
szinte átdöfte a tekintetével. És ekkor vettem észre Helga arcán egy
piros foltot. Olyan volt, mint egy tenyér nyoma, igen, határozottan úgy
nézett ki.
- Mi történt? Mi a csuda....?
- Két percig várok még kint, ha nem jössz elmegyek.- közölte, majd sietős léptekkel elhagyta a házat.
Egy
percig sem tétováztam, csak utána rohantam, mert elképzelni sem tudtam,
mi lehetett ez az egész. Amint megálltam előtte, kérdőn ránéztem, mire a
sötétség jótékony takarásától, vagy talán a friss levegőtől, Helga
végre megnyílt.
- Ez a rohadék! Felmentünk, hogy hetyegjünk egy
kicsit. Tetszettem neki, és hát, nekem sem volt közömbös. Amikor azonban
közölte, hogy vetkőzzem le, én mondtam, hogy dehogy. Azt akarom, hogy ő
vetkőztessen le - nyelt egyet, majd mélyet sóhajtva folytatta - Erre
akkora pofont adott, hogy azonnal elterültem a földön. Ez a rohadék!
Utána meg rám akart mászni...
Kezemet a szám elé kaptam, mert amit
mondott, nagyon megrázott. Első felindultságomban be akartam rohanni és
alaposan Demo lába közé rúgni, de ahogy megfordultam, két dühös, döbbent
tekintet meredt rám, majd el is tűnt a lakásban.
Pete dühét és
döbbenetét látva, elképzelni sem tudtam, miért ment vissza a lakásba
olyan hirtelen. Helga is ijedten nézett rám, de tudtam, most rajtam a
sor, hogy megnyugtassam, hiszen mit számít egy férfi ha egy régi, igazi
barátságról van szó.
Megsimogattam Helga kezét, és az adott
pillanatban a lehető legnyugtatóbban néztem rá. Szerettem volna
elmulasztani minden bánatát és fájdalmát, de nem tudtam mit is
mondhatnék. De nem is volt időm megszólalni, mert a nappaliban hirtelen
elhallgatott a zene, és még idekint is hallani lehetett a bentről
kiszűrődő kiabálást. A szavakat nem is lehetett igazán érteni, de a hang
tulajdonosait azonnal felismertem, Pete és Demo voltak. Aztán, mintha a
hangok közelednének, már lassan minden szó egyre érthetőbbé vált.
-
Dugulj el! Nem érdekel, hogy a bátyám vagy, ha egy gátlástalan
senkiháziként, egy perverz szemétládaként viselkedsz - mondta Pete
magából kikelve. - És keress helyettem valaki mást, aki kimos a
trutyiból! Én többet nem teszem!
Helgával egymásra néztünk, és a
döbbenettől még a szánk is tátva maradt. Hát még akkor, mikor Pete
megjelent, és egyenesen hozzánk lépett, hogy felajánlja, hazafuvaroz
bennünket. Persze nem kérettük magunkat, hiszen az adott szituációban
nem igazán lett volna értelme. Követtük a férfit a kocsijához,
beszálltunk, és mintha némasági fogadalmat tettünk volna, még
megszólalni sem tudtunk. De Pete sem, mert egész úton hallgatott, és
elgondolkodva szemlélte az utat. Csupán csak azt kérdezte meg Helgától,
hogy hová vigye, hol lakik. Tőlem, még ezt sem, és ettől kissé aggódni
kezdtem. Nem ismertem eléggé Petet, és nem tudhattam, hogy ez a
viselkedése ellenem irányul e, vagy épp ellenkezőleg, értem van.
Helgáék
háza előtt, a férfi lefékezte a kocsit és hátrafordult, hogy
belenézhessen barátnőm, most kissé visszafogott, félénken csillogó
szemeibe. - Sajnálom. A bátyám egy... nem is találom rá a megfelelő
szavakat. Azt, hogy mostanában eléggé furcsán viselkedik, már nem okoz
meglepetést, de, hogy durva és nőket ver, ez új. Ez nem az a srác, akit
ismerek. Kérlek, ne haragudj!
- Nem a te hibád - nyugtázta barátnőm,
majd magára erőltetve egy halvány mosolyt, készült kiszállni a kocsiból.
De most én állítottam meg, és felajánlottam neki, hogy vele alszom,
vagy csak beszélgetek vele egész éjjel. Ám hamar lerázott azzal, hogy
szívesebben maradna egyedül, hogy megeméssze a történteket. Meg amúgy
is. Nem venné a lelkemre, ha most feltartana.
A célzás igencsak
telibe talált, és fülig pirultam tőle. Ám amint Helga belépett a lakásuk
ajtaján, Pete hozzám fordult, és a mellette lévő ülésre mutatott. -
Gyere ide! Itt legalább jobban látlak.
Kikászálódtam hát hátulról, és
az anyósülésre ültem, de még sietve megjegyeztem, hogy nem muszáj
hazavinnie, mert gyalog is nagyon jól eltalálok.
- Ha már a saját
bátyámban nem bízhatok, akkor hogy tegyem meg bárki mással? Mi van, ha
valaki elkap útközben? Azt sosem bocsájtanám meg magamnak.
Jól esett a
gondoskodás, és a szavak. Ettől sokkal jobban éreztem magam. Mégis
túlzónak tartottam, de nem szóltam érte, mert jó volt így.
Az
autó újra elindult, és én élveztem az ablakon beáramló meleg nyári szél
frissítő illatát, és lágy fuvallatát. Most már nem fáztam, hiszen Pete
zakója azóta is rajtam volt, és eszem ágába nem jutott visszaadni neki
addig, míg ő maga nem kéri ezt.
Ám látszólag Petet cseppet sem
érdekelte a ruhája, sokkal inkább próbált valami beszélgetést
kezdeményezni, mert egyfolytában felém pislogott, és úgy tűnt, mondana
valamit. Végül én is odafordultam felé, és átható pillantással néztem
rá.
De bárcsak ne tettem volna, mert a tekintetétől hirtelen remegni
kezdtem. Olyan furcsa és különös remegés volt ez, amihez foghatót, még
nem éltem át. A lábaim láthatóan dülöngéltek, megrázkódtak, a torkom
kiszáradt, a szemeim párásak lettek, és nem voltam képes mást látni
velük, csakis a férfit. A szívem dobogása kiült az egész testemre, mert
akaratlanul is rángott, mintha minimum idegbajos lennék. Szerettem volna
mondani, vagy tenni valamit, de már arra sem maradt erőm. De nem is
kellett, mert Pete halványan felnevetett, és lefékezve az autót az út
szélén, egész testével odafordult felém.
- Mond csak, te is érzed ezt
a vibrálást? Úgy remeg a lábam, hogy félek, még a végén balesetet
okozok, ha tovább hajtok, mielőtt...
- Mielőtt? - kérdeztem rekedten,
de az ajkaim már szét is nyíltak, és olyan hévvel kezdtek vágyakozni
Pete puha érzéki szája után, hogy magam is meglepődtem rajta. Tudtam, ez
már a vég, hiszen ha egy férfitől így el tudok olvadni, már nem lehetek
önmagam, hanem valaki más. De vajon ki? Hát egy szerelmes nő!
Pete
is érezhette ezt, mert lassan egyre közelebb hajolt, míg szája elérte az
arcomat. Egy érzéki, puha csókot lehelt rá. Majd a szemembe nézett, és
én éreztem, ha nem teszi meg ő, majd megteszem én, mert nem volt más,
amire jobban vágytam volna.
Amikor ajkunk összeért, egy boldog,
mindent elsöprő érzés kerített hatalmába, és tudtam, őt nem engedhetem
el. Soha nem engedhetem el!
Vége
|
|
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!