Mancit, a szomszédunkban lakó idegileg leszázalékolt hajdanvolt szépségének romjain tengődő asszonykát mindenki csak énekesmadárnak hívta a környéken. Amikor rájött, panaszosan elkezdett énekelni, de úgy, hogy még a földszinten is lehetett hallani panaszos jajkiáltásszerű éneklését. A szomszédok, s gyámjai, a gyerekei kezdeményezték szociális otthonba való elhelyezését,s gyámság alá vétették. Manci küzdött a gyámság alól való kiszabadulásáért. Bíróságra adta az ügyet. Aztán megtörtént a tárgyalás és örökre elhallgatott az énekes madár.

A tárgyaláson megjelentek a peres felek. Ott volt a két lánya, a nagyobbik élettársa, a gyámügyi előadó, az ügyvédek. A bíró ismertette az ügyrendet, majd a felperes, Manci hivatalból kirendelt ügyvédje adta elő a gyámság megszüntetése iránti kérelmet. Már az elején baljóslatúra sikeredett minden. Amikor a személyi igazolványokat kérték Manci vonakodott azt átadni. Így érvelt.

 – Igazolvány kell ahhoz, hogy az ember megkapja az igazát? Ha nem én lennék az, aki vagyok, azt hiszik, akkor itt lennék? Lenne nekem más dolgom is!– a bírót azonban ez nem hatotta meg, ragaszkodott a személyazonosság igazolásához.

–Asszonyom, ismételten kérem az igazolványát!– nem adom ki a kezemből!–  A bíró az asszony jogi képviselőjére nézett magyarázatot várva. Az kezeit széttárva elhárította a magyarázatot. A bíró újfent neki szegezte a kérdést Mancinak.

– Kapcsolatban van a perrel az igazolvány átadásának megtagadása? Kérem, válaszoljon!

– Igen, bíró úr! Félek, ha egyszer kiadom a kezemből az igazolványt, elveszik tőlem, és soha nem kapom többé vissza! Éppen ezért pereskedem, nem akarom, hogy elvegyék tőlem a személyiségemet! Bírói segédlettel akarnak megfosztani a szabadságomtól, diliházba juttatni! Könyörgöm, segítsenek egy beteg asszonynak, egy édesanyának!

–Bolond, mondtam, hogy bolond!– kiáltotta Éva, de a bíró csendre intette, majd így fordult Mancihoz.

– Megígérem magának, hogy a tárgyalás után visszakapja az igazolványát, csak most adja ide, nekem!– Manci tovább ellenkezett.

– Mért higgyek én pont magának.? Hiszen a törvény erejével tettek gyámság alá, most meg az arcomat is el akarják venni!-mutatott vádlón a gyámügyi előadóra. Maguk ahelyett, hogy a gyámoltalanokat védenék, ellenem szövetkeztek! Ki akarnak forgatni a tulajdonomból, bolondok közé csukatni! Meg akarnak fosztani a munkalehetőségemtől, hogy bebizonyítsák életképtelen, vagyok? Erre megy ki a játék, bíró uram! Pontosan azok akarják elvenni az életemet, akiknek életet adtam! Hát akkor öljenek meg, itt vagyok! Kiáltotta és a bírói pulpitusra, dobta személyi igazolványát.

– Kérem a felperest, hogy röviden ismertesse a per tárgyát, nyújtsa be igazolásait, bizonyítékait!– a kirendelt ügyvéd benyújtotta az iratokat. A bíró átfutotta és a gyámügyeshez fordult kérdésével. – Van hozzáfűzni valója a Gyámügynek?– A gyámügyes így válaszolt.

– Tisztelt bíróság a felperes paranoiában szenved, orvosi kezelés alatt áll. Nem alkalmas önálló életvitelre. Ezért rendeltünk mellé gyámot. Mi a gyámság további fenntartása mellett foglalunk állást.

– A felperesé a szó!– mondta a bíró és a felperes ügyvédjére nézett. Az átnyújtotta a legújabb felülvizsgálat jegyzőkönyvét. Kiegészítésképpen még szóban hozzátette. Az áll a jegyzőkönyvben, hogy kellő gyógyszerezéssel felügyelt mellett önálló munkavégzésre képes. A bíróság elfogadja a benyújtott igazolást. Újra megkérdezi a felperest, miért akarja a gyámságot megszüntetni?

– Hogy miért? Uraim én a jóhiszeműségem áldozata vagyok. Magamhoz vettem a lányomékat, mert nem volt hol lakniuk. Azt viszont nem kértem tőlük, hogy gyámkodjanak felettem. Mondják meg, hogy kiben bízzon az ember, ha nem a saját gyermekében? Csúnyán rászedtek, rábeszéltek az ideiglenes gyámság alá helyezésre. Most pedig már meg akarnak szabadulni tőlem! Bolondok házába akarnak csukatni, hogy elbirtokolják tőlem az otthonomat! Uraim, bíró urak, szánjanak meg, hát önöknek nincsen édesanyjuk?

– Csillapodjék asszonyom, senki sem akarja önt bezáratni! – a gyámügyeshez fordulva megkérdezte tőle–, mivel indokolják a gyámság további fenntartását?

– Képtelen az önálló életvitelre, ügyeit nem intézi, hangos éneklésével zavarja környezetét. Környezettanulmányt végeztünk. A szomszédok egyöntetűen ellene vannak. Zavarja őket a magatartásával. Családban való felügyelt alá való helyezéssel a gyógyszerek szedése mellett munkavégzésre képes. Azzal nincs semmi baj. Ha a lányáék nem vállalnák a gondnokságot, akkor ügygondnok kinevezést fogjuk kérni számára.

– Kérjük ügygondnok, vagy családi segítő kinevezésének a lehetőségét megvizsgálni és a lányáék ideiglenes gyámságát, megszüntetni!– Mondta Manci ügyvédje.

–Mi az összeférhetetlenség oka?– fordult a bíró a peres felekhez. A lánya szólalt meg elsőre.

–Nézze bíró úr, mi mindent elkövetünk a kordában tartására, de az már elviselhetetlen, hogy napszám elkóborol, már az utcán is hangosan énekel. Mindenhol szégyenkezünk miatta.– az asszony ránézett a lányára és csendesen megjegyezte.

– Ha ez titeket annyira zavar leányom, akkor szépen kérlek benneteket, menjetek el!– Nem, anyám, te nem vagy beszámítható, nem hagyhatunk magadra! Meg különben is mit szólnának a szomszédok, ha levennénk rólad a kezünket? Inkább a kornyikálásról szoknál le!

– De leányom, nekem senki se szólt. Mért baj az, hogy halkan a magam örömére dúdolgatok? – Ha te ezt dúdolgatásnak nevezed? Úgy ordítasz, mint a svábhegyi, beteg szamár! Zeng a ház tőled!

 A bíró közbeszólása bele fojtotta az indulatoktól fűtött szavakat a leányba. Mancinak adta meg a szót. Manci ránézett a lányára és így szólt hozzá.

– Azt mondod rám leányom, hogy én bolond vagyok?

– Hát persze, ott a helye a bolondok között! Elvitetjük, miénk lesz a lakás. Tudja meg, a Szilvit is bejelentettük tegnap! – a bíró a gyámügyeshez fordulva megkérdezte – van valami akadálya az ideiglenes gyámság feloldásának, és helyette ügygondnok kinevezésének?

– A Gyámügy részéről nincs akadálya. A Családsegítő Központ, felügyelet alá helyezi és egy munkatársunk rendszeresen, fogja látogatni,s mint ügygondnok intézi az ügyeit. Javasolom az eredeti állapot visszaállítását.– Manci védője kért szót.

– Kérem a jogcím nélkülivé vált lakáshasználókat a lakás elhagyására kötelezni, és az eredeti állapotot visszaállítani! – a javaslat hallatán úgy ugrott fel Éva, mint akit kígyó mart, meg. Magából kikelve rikácsolta.

– Kitennének egy fiatal párt, egy kiskorú gyereket egy bolond miatt? Minek egy személynek háromszobás lakás?

– Mert az ő tulajdona – válaszolt neki a bíró. Ekkor Manci ültéből felemelkedett, közelebb ment a lányához és kinyújtott kezének ujjaival megérintette. Az idegesen félrekapva fejét, elfordult. Az asszony most a kisebbik leánya felé fordulva csüggedt mosollyal ajkain megszólalt.

– Gyermekeim, megszültelek, és szeretettel felneveltelek benneteket. Ezt nem érdemeltem meg tőletek. Hát kiveszett belőletek az irgalom, el akartok üldözni az otthonomból, mint egy kivert kutyát? Ne engedjétek el a kezemet!– mondta könyörögve és letérdelt a kisebbik lánya elé. Az durván eltolta maga elől, mint egy kellemetlenül útjába kerülő rossz férget. Az asszony felegyenesedve a kislány szemei közé nézve így szólt hozzá.

– Te, boldogtalan vagy leányom. Egyszer majd, te is anya leszel, neked is lesznek gyermekeid. Majd akkor gondolj vissza erre a napra, hogy neked is volt anyád, aki szertett!

Többet nem szólt. Tekintetét lassan körbehordozta a jelenlévőkön. Aztán eltűntek az arcok, a környezet. Előrenyújtva kezeit elindult a nyitott ajtón át a kijárat felé. Ajkán még egyszer leges legutoljára felcsendült a bánat dala “… Jaj, de széles, jaj, de hosszú, az, az út! Amelyiken kedves párom elindult! Hosszú útról visszatérni nem lehet, mert elhagyott, aki engem szeretett!...”

A kisebbik lány felsikoltott, az anyja után indult, de a nagyobbik visszahúzta. Csak egy elhaló kiáltást tudott magából kipréselni: – édesanyám! – sikoltotta, és anyja felé kinyújtott karjai lehanyatlottak. De ezt már a halába menetelő nem hallotta. Kiérve a bíróság épületéből egyesen a Duna part felé vette az irányt. A kilátóhoz érve átbújt a védőkorlát alatt.  Tétova tekintet vetve, karjaival egyensúlyozva először letekintett a szörnyű mélységbe, majd felnézett az égre mintha a mennyország kapuját keresné tekintetével. Aztán még egyet lépett előre és belehullott a semmibe.