A lány remegő kézzel markolta a telefonját, nem tudta mit történt és azt sem, hogy hol van pontosan. A tudata homályos volt és minden porcikája remegett.

A sötét, ablaktalan pincében már csak egy gyertya pislákolt. A lány a halvány fényben is jól látta szanaszét szabdalt barátainak testrészeit. Mindent beborítottak a megcsonkított végtagok.

És a vér.

Lili bokáig állt a vérben a családi ház pincéjének a közepén. Sokkot kapott. Véres kezével szorította a telefonját, de nem tudta mit kezdjen vele. Nem tudott mozdulni, nem tudott gondolkodni. A fejében véres húscafatok keringtek, a gyomra pedig felfordult a fémes szagtól, ami körbelengte.

Greg a pince tulajdonosa, Seth apja talált rá a talpig véres lányra, mikor haza ugrott ebédre. Először nem is csodálkozott, hogy még mindenkinek a cucca ott van, a fia ott alvós banzájt tartott. De a pince ajtaja csukva volt és a gyerekek nem a megvetett ágyakban és a házban szanaszét leterített hálózsákjaikban aludtak, ahogy azt kellet volna. Az egész éjszakai zajongás után, természetes lett volna, ha még délben alszanak.

A házban síri csend honolt mikor a férfi belépett a bejárati ajtón. A pince is csendes volt, egy pisszenést sem lehetett hallani. Sem horkolást. Pedig a fiának néhány barátja igazán hangosan horkolt.

Greg a pince felé vette az irányt. Fejében már látta az egymás hegyén hátán alvó, kimerült tiniket.

Mikor kinyitotta az ajtót fémes szag csapta meg az orrát. Azonnal hányingere támadt. Csak egy halvány kis fénypontot látott, a gyerekeknek még a sziluettjeit sem.

Eltöprengett, hogy vajon felkapcsolja e a villanyt. Nem akarta felébreszteni őket, de a pincéből áradó bűz nem hagyta nyugodni. Kis tapogatás után megtalálta a kapcsolót és felkattintotta. De a pince még mindig sötét volt.

A férfi szitkozódva sétált ki autójához a zseblámpáért, majd visszament a házba és megállt a pince ajtajába.

Zseblámpájának fénye fiának letépett fejére esett, ami egy polc tetején hevert. El kellett fordulnia. Nem bírta nézni. Remegő térdekkel, elhomályosult tudattal a telefonhoz lépett és tárcsázott. A rendőrség diszpécserének vázolta a helyzetet, majd a fürdőbe rohant és kihányta gyomrának teljes tartalmát. A WC felett görnyedve jutott csak eszébe, hogy mintha látott volna a pincében valakit, aki még egyben volt.

Visszament, de az ajtóban megtorpant. Nem akarta, de nem hagyhatta ott azt a szerencsétlen gyereket. Újra a pincébe világított és próbált a lányra koncentrálni. Rászegezte a tekintetét és nem nézett máshova. Perifériás látószögébe mégis belelógott néhány véres kéz és láb, a szag pedig elviselhetetlen volt.

A száján keresztül lélegzett, s próbálta meggyőzni magát, hogy segítenie kell a szerencsétlenen. A lány tetőtől talpig véres volt, a férfi alig ismerte fel. De hiába kiabálta a nevét. Meg sem moccant. Mereven állt, fejét felszegve, a telefonját markolva.

Greg meghallotta a szirénákat és fellélegzett. Nem kellett lemennie. Nem kellett újra látnia fiának szétmarcangolt tetemét.

Sírva rogyott össze.

Egy héttel később Lili fáradtan dőlt az ágyára. Az volt a tizenkettedik kihallgatása, a történtek óta. De nem emlékezett semmire az esetből. Az utolsó emléke az volt, hogy megitta a harmadik kupica pálinkát és szédülni kezdett. Majd a rendőrök felkísérték a pincéből.

Hiába kérdezgették, hiába küldték pszichológushoz. Nem emlékezett. Már vagy egymilliószor elmondta, de senkit nem érdekelt. Újra és újra behívták és feltették neki ugyanazokat a kérdéseket, amikre nem tudta a választ.

A szülei ragaszkodtak a pszichológushoz. Egy ilyen lelki törés után. De Lili nem tört össze. Nem úgy élte meg a történteket, ahogy mások gondolták. Nem voltak a barátai, szinte nem is ismerte őket. Csak azért ment el a buliba, mert a suli legmenőbb fiúja tartotta és arra nem mondhatott nemet.

A mészárlásból pedig semmi nem maradt meg az emlékezetében. Mintha ott sem lett volna.

Lili jól volt. Nem félt egyedül, a sötétben, nem voltak rémálmai. Pedig sokan azt hitték. A suliban kivételeztek vele a tanárok. Szegény kicsi lány min mehetett keresztül.

De ő nem így gondolta. Élte tovább megszokott kis életét, mintha mi sem történt volna. Vezette a dráma klubbot, reggel oviba vitte a kishúgát, este vacsit főzött a családnak. Mindenki szerette, ő pedig elégedett volt az életével.

Két héttel később, Lilit sokkos állapotban a rendőrök vezették ki az étteremből, ahol a szüleinek a huszadik házassági évfordulóját ünnepelték. A rendőrök ügyesen manővereztek a lánnyal a cafatokra szabdalt családtagok és éttermi dolgozók között.

A lány utolsó emléke a második pohár pezsgő volt.

Újra kezdődött a procedúra. Behívták a rendőrségre és újra és újra kihallgatták, de ő semmire sem emlékezett.

A nagynénjéhez került. Ő volt az egyetlen élő rokona, mert ő nem volt ott a családi bulin.

A tévé is leadta a szörnyű esetet. Állattámadásra gyanakodtak és Liliből, mint az egyetlen túlélőből szenzációt akartak csinálni.

A lány maga kérte, hogy pszichológushoz járhasson. Nagyon megviselte a szeretteinek elvesztése. Teljesen összeroppant. Nem mozdult ki a házból, depressziós volt. Senkivel sem beszélt.

Éjszaka alig tudott aludni. Rémálmok gyötörték. Vér, vér, vér és vér.

Folyton egy rubinvörös folyóról álmodott és feketén gomolygó füstről, ami egyre közelebb és közelebb ért hozzá.

Az álom lassan kezdte megőrjíteni. Nem mert aludni, s ha mégis elnyomta az álom, egy-két óránál nem tudott többet pihenni. Teljesen kikészült.

Két évbe telt, mire Lili újra emberek közé mert menni. Nem is kevés közé. A város alapításának az évfordulója volt. Rengeteg ember, egy hatalmas teremben. A városháza dísztermében. A nagynénje ragaszkodott hozzá, hogy elmenjen. Ő nem akarta. Félt emberek közelébe menni.

A teremben a hangulat remek volt, pezsgőt kínálgattak, finom falatokat és a zenekar egy perce sem hagyta abba a zenélést. Mindenki vidám volt és bájosan csevegett.

Kivéve Lili. A szemei egyik kiöltözött ficsúrról a másikra pattant, miközben fejében újra a vére folyót látta. Percről perce egyre jobban feszengett. Bár a nagynénje egy pillanatra sem hagyta magára és folyamatosan bíztatta, nem tudott megnyugodni. Érezte, hogy valami nincs rendben. Hogy valami készül.

Két pohár pezsgőt ivott, de semmi hatását nem érezte. Megivott még egyet, majd még egyet. Lassan kezdett feloldódni. A hatodik után szédülni kezdett. Abban a röpke pillanatban, míg a nagynénje a polgármesterrel enyelgett kisurrant a mosdóba.

Megmosta a kezét és a mosdóba kapaszkodva próbált egyenletesen lélegezni, ugyanis az még nehezen ment. Közben az alkohol kezdte teljesen átvenni felette az irányítást. Az agya eltompult, a végtagjain kellemes bizsergés futott végig. Úgy érezte mintha valami ki akarna törni belőle.

Megmosta az arcát majd belenézett a tükörbe. Döbbenten figyelte, ahogy egy idegen szempár néz vissza rá. Kábultan figyelte tükörképét és egyre kevésbé érezte magát, önmagának. A tükörben a saját arcát látta, de az ő szeme barna volna, tükörképének írisze ellenben mélybordó, szinte fekete.

Lili látta, hogy a szája gonosz mosolyra húzódik, de nem értette. Ő nem mosolygott. Egyre jobban szédült, kapaszkodnia kellett, hogy ne essen el. A szemét egy pillanatra sem vette le a tükörről. Már az ájulás szélén állt, amikor elméje hirtelen kitisztult.

A tükörkép megszólalt, Lili hangján és a lány érezte is, hogy mozog a szája. – Isten hozott! – csicseregte magának. – Itt az ideje egy kis szórakozásnak.

Lili a mosdó ajtó felé indult. Kinyitotta és csendben visszasurrant a gyanútlan emberek közé.

Másnap reggel Lili a saját lábán sétált ki a városházáról. Makulátlanul tiszta volt és arca sugárzott a boldogságtól. Jobb kezének ujjai között a szép szemű pincér fiú egyik szemét görgette.

Érezte, hogy jól lakott, de mégis többet akart. A vérszomj teljesen elvakította. Csak a véres folyót látta. A szájában összefutott a nyál, ha csak rágondolt.

Az utca végéből vidám kisgyerekek hangját hallotta. Bordó szemei felragyogtak és mosolyogva a hang irányába fordult.